Mit jelent „egyfeleségû férfinak” lenni?

Pál az egyház vezetésének megszervezésérõl is adott eligazítást a korai keresztényeknek. Elrendelte a vezetõi pozíciók felállítását, a vének és presbiterek kijelölését. Ez a rendelete tisztán kivehetõ az 1Timóteus 3-ban illetve a Titusz 1:5-9-ben. Ezek az igehelyek az egyházi vezetõk jellemzõit is meghatározzák. Ezek közül az egyik legvitatottabb az „egyfeleségû férfi” kikötés. A vita abból adódik, hogy a Biblia nem fejezi ki pontosan, mi is értendõ ezalatt. Ugyanakkor fontos megértenünk ezt a problémát, mert az egyház vezetése meghatározza az egyház karakterét, hiszen istenfélõ vezetõk nélkül nem lehet istenfélõ az egyház. Mivel e kérdésnek elég messzemenõ következményei vannak, célszerû figyelmesen megvizsgálni ennek az igehelynek hat lehetséges értelmezését.

Házasság az egyházzal

Ez a nézet Protestáns körökben nem nagyon elterjedt, inkább a Római Katolikusok hangoztatják. Eszerint a vénnek (vagy püspöknek) - jelképes értelemben - az egyházzal kell házasságra lépnie. Vannak, akik ezzel magyarázzák a papok cölibátusáról szóló nézetüket. Ezzel egyrészt az a probléma, hogy az összes többi jellemzõt szó szerint kell érteni. Nincs okunk azt hinni, hogy Pál ezt az egy jellemzõt másképpen szánta, mint az összes többit. Másrészt ez ellentmondani látszik Pál 1Korinthus 7-ben írt tanításának, ahol nõknek és férfiaknak azt tanácsolja, hogy házasodjanak össze, hogy ellenállhassanak az erõs kísértésnek.

Többnejúség tiltása

Ennek az értelmezésnek a támogatói szerint az igehely azt tiltja, hogy egy férfinak egynél több felesége legyen. Manapság nagyon vonzónak tûnhet ez a nézet, hiszen a legtöbb nyugati országban nincs többnejûség, így nem kényszerülünk arra, hogy a gyakori válások nyugtalanító problémáját úgy értékeljük, mint a szolgálatból kizáró okot. Habár ez a nézet tûnik e nehéz igehely legkézenfekvõbb értelmezésének, mégis felvetõdik néhány probléma.

Elõször is, nincs feljegyezés arról, hogy az egyházban valaha is probléma lett volna a többnejûség. Ha Pál így értette volna, akkor egy olyan problémát próbált volna megoldani, ami addig nem volt megfigyelhetõ. A történészek szerint sem valószínû, hogy a Rómaiak vagy a Görögök akkoriban gyakorolták volna a többnejûséget. így Pál egy olyan gyakorlat ellen beszélt volna, ami nem létezett sem a pogányok, sem a hívõk között.

A másik probléma akkor válik láthatóvá, amikor az ige szövegkörnyezetét vizsgáljuk. Az 1Timóteus 3,2 szerint a véneknek „egyfeleségû férfinak” kell lenniük. Az 1Timóteus 5,9 szerint az egyház olyan özvegyet támogathat, aki „egy férfi felesége volt”. A két igevers felépítése azonos és egyazon szerzõtõl származnak, ezért úgy tûnik, hogy úgyanúgy kell néznünk õket. Ha az elsõ vers a poligámiát (többnejûséget) tiltja a vének esetében, akkor a másodiknak a poliandriát (többférjûséget) kell tiltania az özvegyek esetében, ami viszont a történelemben azon a helyen és idõben nem fordult elõ. Tehát ez a nézet nagyon megkérdõjelezhetõ a szövegkörnyezet és az özvegyeknek szóló párhuzamos tiltás vizsgálatával.

Z újraházasodott özvegyek kizárása

E nézet támogatói szerint az újraházasodott özvegyek nem tölthetik be a vén hivatalát. Ezt az „egy” szóval magyarázzák, miszerint a férfinak egy nõ mellett kell elköteleznie magát egész életére. Szerintük az újraházasodás a gyengeség jele, ami nem jó példa a gyülekezet elõtt. Ez a nézõpont nem elterjedt.

A kérdés az, vajon Pál tiltotta-e az özvegyek törvényes újraházasodását. Pál sehol máshol a Bibliában nem mondott ilyet. Továbbá a Róma 7 azt mutatja, hogy a házastárs elhunyta esetén az újraházasodás helyes dolog, nem pedig gyengeség. Emlékezzünk arra, hogy az 1Timóteus 5,9 ugyanazt a nyelvi szerkezetet használja. Pál az 1Timóteus 5,14-ben pedig figyelmezteti a fiatal özvegyeket, hogy házasodjanak újra. Valószínûtlen, hogy Pál ilyen tanácsot adott volna, ha az újraházasodás alkalmatlanná tette volna õket arra, hogy a jövõben gyülekezeti vezetõk legyenek.

Az egyedülálló vezetõk kizárása

E nézet szerint egy férfinak házasnak kell lennie ahhoz, hogy a vén tisztséget betöltse. A nézet támogatói felhívják a figyelmet arra, hogy a vén valódi feladata a példamutatás a gyülekezetnek. Ebbe beletartozik a családi élete, az hogy a családját jól irányítja, gyermekei pedig hívõk. Ez természetesen nem lehetséges, ha az illetõ nem házas ember.

Habár ennek az érvelésnek van némi alapja, nem úgy tûnik, hogy ez a kikötés elsõdleges célja. Az igevers Görög eredetije kiemeli az „egy” szót. Ennél az értelmezésnél nem várnánk ezt a kiemelést, inkább helyette a „házas férfi”-t. Ezt az 1 Korinthus 7,8-9 is megcáfolni látszik: „A nem házasoknak és az özvegyeknek pedig ezt mondom: jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is. Ha azonban nem tudják magukat megtartóztatni, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni”. Nem valószínû, hogy Pál olyan tanácsot adna az egyedülálló fiatalembereknek, ami alkalmatlanná tenné õket a gyülekezeti vezetésre. Azt is vegyük figyelembe, hogy Pál maga is egyedülálló volt (talán özvegy), mégis kétségtelenül a gyülekezet vezetéséhez tartozott.

A végsõ ellenérv Pálnak a bejegyzett özvegyasszonyokról szóló párhuzamos tiltásával kapcsolatos. Ha Pál azt akarta volna mondani, hogy a véneknek családosnak kell lenniük, akkor ez a bejegyzett özvegyasszonyok férjezettségét is jelentette volna, ami nyilvánvaló ellentmondás. Egészen bizonyos, hogy Pál nem akarta eltiltani az egyedülálló férfiakat a vén tisztségtõl.

Válás tiltása

Ez talán a legszélesebb körben elfogadott nézet a konzervatív protestánsok között. így is megfogalmazhatjuk: Aki egyszer is elvált életében, az nem alkalmas a vén posztra. A zsidók és a rómaiak könnyen elváltak abban az idõben, az egyháznak pedig példát kellett mutatnia abban, mi is volt Isten eredeti elképzelése az ember számára. Ezért elvált ember nem jelölhetõ vezetõ posztra. Habár néhány ember szerint ez az értelmezés túlságosan kemény és igazságtalan, a nézet támogatói mégis állítják, hogy a kikötések létezése azt jelzi, hogy nem minden ember alkalmas vezetõi feladatokra, ami persze nem zárja ki az illetõt más szolgálati területekrõl.

Gyakran felvetõdik a kérdés, vajon ebbe bele kell-e érteni a megtérés elõtti elválást is. A nézetet vallók közül sokan azzal érvelnek, hogy akiket ilyen magas posztra állítanak, azoknak még a megtérés elõtti életük is mentes kell legyen válástól és hûtlenkedéstõl. Tény, hogy ilymódon elkerülhetõk azok a kellemetlen helyzetek, amik az egyházra szégyent hoznának.

Ez a nézet elég erõsen tartja magát. Mégis van ok arra, hogy kétségbe vonjuk azt, hogy ezen Pál a válás tiltását értette, ugyanis ha csupán ez lett volna a célja, akkor ezt Görögül könnyen kifejezhette volna. Ahelyett, hogy a házassággal kapcsolatban tiltott volna valamit, pozitív módon fejezte ki az elvárásokat, így a vént a vezetés egy még magasabb szintjére hívja el. Errõl lesz szó a következõ fejezetben.

Z „egynõjú” fajta férfi

Pál valódi szándékának megértéséhez létfontosságú megvizsgálnunk az eredeti Görög szöveget. A „Mias gunaikos andra” Görög szavakról van szó (Az új fordítás szerint: „egyfeleségû férfi”). Szó szerinti fordításban ez „egynõjû férfit” jelent. A „férj” szónak nincs Görög megfelelõje. A „férfi” szó itt a Görög „aner”, ami férfit jelent. Ez a szó házassággal kapcsolatban használva férjet jelent. Az eredeti szövegben a feleség (nõ) és a férj (férfi) szavak határozott névelõ nélkül állnak, ami kihangsúlyozza az illetõ természetét. így az igevers joggal fordítható „egynõjû fajta férfi”-nek. Kenneth Wuest kihangsúlyozza ezt fordításában: „Egynõjû fajta férfinek kell lennie, aki szerelmét és szeretetét véglegesen egy nõ számára különíti el és tartja fenn”. Egy olyan kultúrában, ahol a férfiakat gyakran megkísértette a hûtlenség, Pál egyértelmûvé tette, hogy a vezetõknek a feleségükhöz kizárólagosan hûségesnek kell lenniük. Ezzel Pál nem csupán erre az egyetlen tulajdonságra akart rámutatni, hanem a jelölt Isten iránti általános elkötelezettségét hangsúlyozta.

Egy másik szempont a versek felépítésében a „legyen” szó használata (Károli fordítás). Ez a szó uralja az egész jellemzést, ezért fontos, hogy minden tulajdonságot azonos súllyal vegyünk figyelembe. Mégis sokszor úgy tûnik, hogy ez a tulajdonság (egyfeleségû férfi) szigorúbb megítélésben részesül. Vajon ki kell zárnunk azokat is, akik gyermekei nem mindig engedelmesek? A Biblia szerint „Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük kell legyen a vénrõl” (1Timóteus 3,7). Akkor vajon minden ellenérzést a kívülállók részérõl meg kell vizsgálni a vénnek jelölt személy esetében? Bizonyos értelemben mindkét kérdésre igen a válasz, minden tulajdonság egyaránt nagyon fontos. Mégis van valami, amirõl nem feledkezhetünk meg, miszerint ezek a tulajdonságok csak irányelvek, nem pedig kõbe vésett törvények.

Ha összehasonlítjuk a Timóteusnak és a Titusznak írt jellemzõket, rájöhetünk, mennyire viszonylagosak. A két lista - egy dolog kivételével - azonos. A különbség a nemrég megtértek vénné avatásának megtiltásában van. Ilyesmit Pál nem írt a Krétán szolgáló Titusznak. Ennek talán az az oka, hogy a krétai gyülekezet még nagyon fiatal volt, így nem lehettek hosszú idõ óta hívõ tagjai. A lényeg az, hogy az ideális vén Pál minden kikötésének megfelel, de szükség esetén mások szolgálatát is lehetõvé kell tenni, akár megfelelnek a kikötéseknek, akár nem. Ha ez valóban így van, akkor az „egyfeleségû férfi” megjelölés is viszonylagosnak tekintendõ.

Amikor megvizsgáljuk a vének tulajdonságait, fontos, hogy az igerész általános mondanivalóját ugyanúgy megnézzük, mint a nyelvtani szerkezetét és felépítését. A tulajdonságok igazából azt akarják mondani, hogy a gyülekezet vezetõi legyenek istenfélõ emberek. A véneknek példát kell mutatni a gyülekezetnek és a tágabb közösségnek a Krisztus szerinti életben. Ezt mutatja Pál elsõ feltétele, ami sokak szerint az összes többi kulcsa: „ha van olyan, aki feddhetetlen”. Ez megadja az utána következõ felsoroláshoz az alaphangot, beleértve a családi állapot kérdését is.

Fontos megvizsgálni, milyen hívõ a vén-jelölt. Sajnos gyakran csak a képességeik és tehetségük alapján választják meg a véneket és lelkipásztorokat. Sok egyházvezetõ azért nyeri el posztját, mert tapasztalt üzletember vagy befolyása van. Igaz, hogy ezek a tulajdonságok jól jöhetnek, de közel sem annyira fontosak, mint az igaz istenfélelem. Ha az egyház szeretne hatással lenni a világra, igyekeznie kell megértenie ezt az igerészt. Habár nem adható határozott értelmezés errõl a tulajdonságlistáról, Pál figyelmeztetése mégis egyértelmû: istenfélõ egyháznak istenfélõ vezetõk kellenek. Nagyon óvatosnak kell lennünk, kit bízunk meg ezzel a feladattal.

Fordította: Molnár Csaba
Írta: Mark Van Bebber, Films for Christ

Copyright © 1996, Christian Answers, Minden jog fenntartva – a mellékelt„Használat és szerzői jog” oldalon leírtak kivételével, amely nagylelkű jogokat biztosít a ChristianAnswers.Net felhasználóinak ahhoz, hogy ezt az oldalt otthonukban, személyes tanúságtétellel munkába állítsák. , templomok és iskolák.

[Ha ezt a cikket hasznosnak találta, kérjük, fontolja meg, hogy adakozzon. Ezzel segít nekünk abban, hogy ezt a hit-építõ szolgáltatást a jövõben is biztosítani tudjuk Önnek és családjának! Az adomány összege az adóból levonható.]

ChristianAnswers.Net/hungarian